Szalamandra tanösvény, Dédestapolcsány

Pedagógusok, természetvédelmi szakemberek és erdészek közös összefogásával két éves kitartó munka után hozták létre és avatták fel 2002 tavaszán a Szalamandra tanösvényt. A látnivalókat leíró szórólap a Dédestapolcsányi Tourinform irodában szerezhető be. Hossza: 6 km, kényelmes sétával 4 óra alatt bejárható.Az ösvény először sík területen fut, majd az információs táblák útmutatásai szerint lehet továbbmenni az erdei úton. Az emelkedés lassú, kb. 200 méter a szintkülönbség. Sok védett állat él itt, ezért ha csendben közlekedünk az erdőben, megleshetjük őket erdei élőhelyükön.

Bélkő tanösvény, Bélapátfalva

Az öt km hosszú hét állomásra felfűzött tanösvény bejárásához 1,5 – 2,5 óra szükséges. A tanösvény a ciszterci apátság épületétől indul és Bél-kő megmaradt 815 m magas csúcsán kialakított kilátóhelyen végződik. Innen a sárga háromszög jelzésű turista úton lehet tovább kirándulni a Bükk-fensíkra, Szilvásváradra, Felsőtárkányba, Szarvaskőre vagy vissza Bélapátfalvára(a Katonasírok és a Lakvölgyi tó érintésével egy óra alatt lehet lesétálni a településre. A tanösvény vonala mentén előbukkanó változatos kőzet feltárások, sziklák révén betekinthetünk a Bükk hegység földtörténetébe, szerkezetének felszínfejlődésének titkaiba.

Milleniumi tanösvény, Szilvásvárad

Államalapításunk ezeréves évfordulóján Szilvásváradon, a Kalapos-tetőn kilátót építettek.A kilátóhoz kényelmes út vezet, amit tanösvénnyé alakítottak. A 2,5 km hosszú szakaszon 20 ismertető táblát helyzetek el, meglehetősen sok szöveggel és ábrával. A táblákról bőséges információt szerezhetünk az erdőkről, az erdőművelésről, a Bükk kialakulásáról és földtani ért ékeiről, növényzetéről, állatvilágáról. A tanösvény útvonalán 210 méternyi szintkülönbséget kell leküzdeni a BNP információs házától a végállomást jelentő kilátótoronyig.

Szalajkavölgyi természetvédelmi bemutatóösvény, Szilvásvárad

A Szalajka-patak mentén vezető sétaút (turistaút) állomásai a Bükk természeti és kulturális értékeire hívja fel a figyelmet.A táblák a Bükki Nemzeti Park alapításáról és rendeltetéséről, a karsztvíz-források által táplált vízfolyásokról, a völgy élővilágáról, a Szikla-forrásról, a Fátyol-vízesés mésztufa-gátjainak képződéséről, a befoglalt Szalajka-forrás vízhozamáról és az Istállós-kői-barlang régészeti leleteiről adnak tájékoztatást.
Az útvonalat bejárva megismerkedhetünk a Szilvásváradi Állami Erdei Vasút történetével, megtekinthetjük az Erdészeti M úzeumot (a hajdani bányagrófsági, majd erdőmérnöki iroda épületében) és az 1974-ben megnyitott Szabadtéri Erdei Múzeumot a Horotna-völgy torkolatánál.Az egész évben szabadon látogatható sétaút Szilvásvárad szélétől a Szalajka-völgyben halad az Istállóskői-barlangig.

De la Motte Kastély, Noszvaj

A de la Motte kastély a magyar kastélyépítés miniatűr remeke, késő barokk, copf stílusban épült 1774-78 között. A Noszvaji De la Motte kastély a XVIII. század végén, későbarokk, copf stílusban épült. A kastély különös jelentőségét adja, hogy 5 helyiségben épségben megmaradt falfestményeket láthatunk a XVIII. század végéről. A magyar kastélyépítészet e miniatűr remeke a festményeken kívül eredeti nyílászárókkal, korabeli kályhákkal és csillárokkal büszkélkedhet. A kastélyt óriási, gondozott angolpark veszi körül. A műemlék épületben kiállításokat, rendezvényeket is tartanak.

Tengerész Múzeum, Maklár

Hajózási, tengerhajózási relikviák, egzotikus népek kultúráinak tárgyai, természettudományos leletek megtekintése teszi felejthetetlenné az élményt. Ez nem csak múzeum, hanem „élménytár” is.
2014.május 31.-én megnyitotta kapuit a Tengerész Múzeum Makláron a Titanic vízrebocsátásának 103. évfordulóján. Alapítója egy több évtizedet a világ tengerein hajózott tengerész, aki korai gyermekéveit a Távol Keleten töltötte és egyben tárlatvezetője a világviszonylatban is egyedülálló gyűjteménynek. Az eddigi tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy a páratlan gyűjtemény látogatása csoportok számára is felejthetetlen élmény.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás